GTranslate

Kedves Sporttársaim, barátaim!

Mint azt korábbi elnökségi ülések és tájékoztatások alapján tudjátok, az év elején Toók Laci bácsi főtitkár úrral közösen kidolgoztuk és előkészítettük a már hosszú ideje húzódó főtitkár váltás folyamatát. Nagyon nagy öröm volt mikor Tabódy Zoli neve felmerült és egy olyan lövésztársunk vállalná ezt a terhet, aki pénzügyekhez is ért, és megfelelő tapasztalattal rendelkezik. Az elnökség minden tagja külön-külön és együttesen is meggyőződött a jelölt alkalmasságáról és közösen úgy döntött, hogy elindítja a fokozatos átmenettel járó folyamatot. Laci bácsival Tabódy Zoli korábban is nagyon jó kapcsolatot ápolt, az átadás-átvétel hónapokkal ezelőtt megkezdődött közöttük. Most engedjétek meg nekem, hogy bemutassam Zolit mindazoknak akik még nem találkoztak vele, vagy személyesen nem ismerik.

Zoli családjával Egerben él, feleségével saját sportegyesületüket vezetik, melyben sportlövő, fitnesz, karate és kerékpár szakosztály működik. Több sportlétesítmény üzemeltetnek, köztük lőteret és edző termeket.

Középiskolai tanulmányai után egy rövid ideig Londonban élt és a Cambridge-i Egyetem kihelyezett tagozatán tanult, majd első diplomáját az Eszterházy Károly Főiskolán szerezte Egerben, másoddiplomásként a Rendőrtiszti Főiskolán végzett. Több mint 10 évig dolgozott bűnügyi nyomozóként, majd pénzügyi területen, Magyarország akkori piacvezető közvetítő cégénél pénzügyi vezetőként tevékenykedett. Saját pénzügyi vállalkozásának megalapítását követően itt folytatta munkáját, ezen cégeknek a mai napig is tulajdonosaként van jelen.

Kisgyerek kora óta aktív sportoló, úszás, vízilabda és karate sportágakban versenyzett.  A mester fokozat megszerzését követően Kyokushin Karate versenyzői utánpótlás képzésében vett részt sportoktatóként több mint 20 évig, több tanítványa büszélkedhet kupagyőzelemmel vagy Magyar Bajnok-i címmel. Sportszervezésben is évtizedes tapasztalattal rendelkezik, már 1998-ban aktív részese volt a Kyokushin Karate Európa Bajnokság magyarországi megszervezésének és lebonyolításának, napjainkban is szervez hazai és nemzetközi vízilabda tornákat, és múlt évben már az MDLSZ keretei között is rendezett IPSC szakágban országos bajnokságot.

Bízunk benne, hogy Zoli aktív és jó kaocsolatokat építő főtitkárunk lesz, aki mindannyiónk örömére és megelégedésére végzi majd a munkáját.
Szeptember elejétől sorban fel fogja venni a kapcsolatot az egyesületekkel, de ne habozzatok, Ti is keressétek nyugodtan ismerkedés céljából az alábbi elérhetőségein:
Tel:36 30 737 4503
Email: Ez az ímélcím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
 
Sportbaráti üdvözlettel: Szalai László Elnök
Vissza felülre